5. A tengerpart

2 hét telt el eseménytelenül... Ez rémes. Közeledett a hétvége, szóval felhívtam Embry-t, hogy áll-e még a 'randi'. Felkaptam a telefont és tárcsáztam.
 - Halló?
 - Szia Embry, Jake vagyok...
 - Hű öreg, szasz. Na mivan a randinkkal? Felhívtam Quil-t, azt mondta szeretne jönni. Ő pedig elhívta Sam-et is. Szóval leszünk egy páran...
 - Király. Holnap hányhor találkozunk? És hol? - Izgatott voltam... végre kikerülök az otthoni környezetből, kicsit kikapcsolódhatok. Ez az!
- Mondjuk a tengerparton? Reggel... vagyis kora délután. Olyan 1-2 fele. Neked így jó?
 - Persze hogy jó. Útközbe összedem Quil-t is.
 - Oké haver. Na most teszem. Anyám reklamál: sok lesz a számla. Holott nem is én fizetem! Rémes.
 - Hát valóban nem te fizeted... Na menj akkor. Szia.
 - Szia.
Embry anyja nagyon kedves, csak egy baj volt vele. Minden félreért, túlreagál. Embry nem sok helyre mehet el, mert hogy megkéselik... a partra nem jöhet le, mert véletlen félrelép és megfullad. Embry folyton kifigurázza, és mi annyit röhögünk rajta... 
A nap hátralévő részében szereltem. Apám egyik barátja hozott nekem egy kocsit, nagyon rossz állapotban van és meg kellene csinálni. A szerelésben az a jó, hogy nem csak élvezem, hanem még pénzt is kapok érte. Megéheztem, besötétedett és elkezdett szakadni az eső. Király... remélem azért holnap jó idő lesz. Mire felértem a házba tetőtől talpig vizes voltam, szóval rohantam lezuhanyozni és átöltözni. Jól esett ez a szárazság és az, hogy végre tiszta vagyok.
 - Apa, nem vagy éhes?
 - Most ettem, nem olyan rég... Viszont nem mosogattam el. Légyszivem tedd meg helyettem.
 - Lusta vagy Apa, nagyon lusta. Öhm, figyelj. Holnap lemennék a tengerparta. Elengedsz? - Úgyis tudtam, hogy elenged, de azért nem 15 évesen nem fogom azt mondani: elmentem majd jövök, csá.
 - Melyik tengerpartra?
 - Szerinted melyikre? Természetesen a La Push-i tengerpartra...
 - Oké, meddig maradsz?
 - Nem tudom, de nem áll szándékomba hamar hazajönni. Így is alig mozdulok ki itthonról... Nagyon unom már ezt az egészet.
 - Nem hogy valamelyik haverodnál aludnál.
 - Vagy valamelyik haverom aludni itt... Esetleg mindenki.
 - Milyen mindenki? Hányan mentek?
 - Hát, jön Embry, Quil és Sam is. Meg nem tudom kiket hoz még.
 - Sam is megy? Értem. Hát azért egész La Push-t ne hozzd nekem ide.
 - Esetleg áthívom Embry-t és Quilt.
 - Sam-mel pedig közlöd, hogy bocs haver, téged nem akarlak meghívni? Ne legyél tapintatlan Jake...
 - Sam-at alig ismerem. És amúgy is 19 éves, ha már nem 20... biztosan nem akar egy 15 évesekkel teli házban lenni, és rémtörténeteket mesélgetni. Ő már kinőtt ezekből az ottalvós bulikból.
 - Akkor hívd meg Quilt és Embryt. Ha Sam is a közelben van, kérdezd meg, hogy Ő szeretne-e jönni. Neked sem esne jól, ha veled tennék ugyanezt...
 - Viszont had döntsem már el én, hogy ki alszik velem és ki nem.
 - Akkor viszont azt had döntsem el én, hogy kit engedek a házamba és kit nem!
Ezzel apám sarkonfordult és bement a fürdőbe. Lezuhanyozott és elment aludni. Bizonyára megsértődött.... De akkor is. Sam-et tényleg nem ismerem annyira, nem fogom rögtön a majdnem első találkozáskor meghívni magamhoz, hogy aludjon itt. Olyan hülyén érezném magam... még beszélni se mernék, nehogy kinevessen a hülye felfogásom miatt.
Ettem, elmosogattam és elmentem aludni. A mai beszélgetés apámmal bőven elég volt.

Reggel napos időre ébredtem. Ez hihetlen. Már vagy 2 hónapja nem láttam napot. El is felejtettem, hogy időközönként azért kisüt. Szokatlan volt, hogy reggel nem esett az eső. Reggel 11 óra van. Elmentem megmosakodni, megcsináltam a hajam. Úgy döntöttem, most nem fogom lófarokba kötni, hanem hagyom egy kicsit 'szellőzni'. Előkapartam egy pólót és felvettem, ma szép idő lesz - minden bizonnyal- szóval inkább kihasználom, minthogy a biztonság kedvéért megint pulcsiba bújjak.
 - Mikor indulsz? - Apám nyugodt volt, a tegnapi szóváltásunkat bizonyára elfelejtette, vagy nem akarta felhozni. Végülis tényleg hülyeségen kaptunk össze.
 - Olyan 1 körül szeretnék Quil-hoz érni. Te mit csinálsz ma?
 - Átjön ma Charlie. Meccset nézünk. - Gondolhattam volna. De hirtelen megállt bennem az élet.
 - Át jön Bella is? - Ha Bella itt lesz, akkor én tutira lemondom a tengerparti kiruccanást a srácokkal.
 - Nem, nem jön. Charlie azt mondta, hogy a haverjaival megy le a tengerpartra. Oda, ahová ma ti is mentek. - Király! Ma akkor minden bizonnyal találkozom Bellával.
 - Eszem és azt hiszem indulok is.
 - Látom örülsz annak, hogy Bella is ott lesz.
 - Te pedig annak örülsz, hogy jön Charlie..
 - Jake, fejbeváglak.
 - Akkor ne szivass azzal, hogy Bella így meg Bella úgy... - Nemsokára azzal fog várni, hogy mikor kérem már meg a kezét...
Ettem, elmosogattam, mivel apám tiszta tisztaságmániás lett az utóbbi időben. Ha nem mosogatok fel elkezd ordibálni...
 - Elmentem! - Azzal kiléptem a napsütésbe. Ragyogó idő volt, de azért hoztam magammal egy pulcsit, biztos ami biztos alapon. Nem sokára Quil házához érek, biztos ő is fel lesz turbózva a kirándulás alatt. Hirtelen elkezdett csörögni a telefon. Ijedtembe azhittem, hogy a mellettem lévő árokba ugrok, de szerencsére sikerült felfogni a zajt.
 - Igen? - Kicsit ijedt volt a hangom, körülbelül olyan, mint akit ebben a másodpercben ijesztettek halálra.
 - Szia Jake, Rachel vagyok. Régen nem beszéltünk! Hogy vagy? - Örültem neki hogy Rachel néha napján felhív. Ilyenkor általában apáról kérdez, és arról, hogy hogy megy a suli... Nálunk most volt a tavaszi szünet, viszont hétfőn már mennem kell...
 - Helló, Rachel. Jó hogy hívsz. Most megyek épp a haverokhoz, megyünk le a tengerparta. Apához pedig jön Charlie, és meccset néznek majd.
 - Hú, az akkor nekik érdekes lehet. Te hogy hogy kimozdulsz, Jake?
 - Igen, szerintem is ideje volt kimozdulni. Már nagyon unok otthon lenni. Jövőhéttől pedig kezdődik a suli, fú, hogy én mennyire örülök neki. - A hangomról sütött a boldogság, mondhatom. Utáltam a rezervátumba járni iskolába... 
 - Na, Jake, ha minden rendben én teszem. Nem akarok neked zavarni, hiszen a haverjaiddal vagy. Gondolom ott van Quil is... puszilom. 
 - Igen, átadom.
Ezzel Rachel letette a telefont, én pedig becsengettem Quilhoz, mivel már odaértem.
 - Azthittem sose rakod le azt a telefont! Kivel beszéltél ennyi ideig?
 - Ez egyáltalán nem volt hosszú idő... és különben is Rachel volt. Azt mondja, hogy puszil téged.
 - Rachel. Puszil. Engem? - Quil örömében táncot járt volna. - Ha legközelebb beszélsz vele, mondd azt, hogy én is puszilom őt, és hogy..izé, legyen jó! Na indulhatunk végre?
 - Persze, persze.
Séta közben Quil végig arról fecsegett, hogy milyen jó lesz a mai nap, hogy végre nem esik az eső, és persze Rachel, Sam, Rachel, Sam. 
 - Sziasztok, fiúk. - Embry és Sam hirtelen oldalbalökött minket. Mind a ketten szikrázó mosolyt küldtek felénk.
 - Sziasztok. - Quil és én egymásra néztünk, majd elkezdtünk mi is mosolyogni.
 - Van egy pár középiskolás a parton. Nem megyünk oda hozzájuk? Ismerek pár jó arcot közülük.
 - Pl? - Embry nem igazán akart odamenni... de hát ha már Sam odamegy, mi miért ne mennénk? Pont odaértünk, amikor megláttam Bellát, épp egy furgonba ült és valami curkot evett. Egy fekete hajú, vékony lánnyal beszélgetett.
 - Bella! - Hirtelen odamentem és leültem mellé. - Milyen jó újra látni!
 - Jake! Hű, lányok, Ő is Jacob. A család nagy barátja. - Felémfordult és rámkacsintott. - Most már követsz is?
 - Ez itt a mi területünk, emlékszel? La Push...
 - Jaj, tényleg. Ide jársz iskolába is.
 - Igen.
A barátai mindenről elkezdtek beszélgetni. Elindultunk a partra, az egész középiskolás sereggel, jöttek Sam-ék is, akik épp az egyik szőke fiúval kezdtek el beszélgetni, Quil pedig az egyik lánnyal folytatott eszmecserét. Az egyik gyerek uszadékfából tüzet rakott, és azt mutogatta Bellának.
 - De ez kék, Mike!
 - A só miatt. - Jött a válasz. Akkor minden bizonnyal ő Mike Newton. Forksban van egy sportszerüzletük, apámmal régen sokszor jártunk oda.
 - Szerintem ideje lenne picit sétálni. Gyalogtúra emberek! Ki tart velem? - Mike bizonyára teljesen be volt zsonga. Hirtelen Bellára nézett, abban reménykedett, hogy vele tart.
Hirtelen elég sok ember Mike melett termett, jelezve, hogy ők a túrázokkal tartanak. Bella is beállt közéjük, majd elindultak. Én és a többiek pedig ottmaradtunk. 
Úgy döntöttem lesétálok a partra, és dobok pár követ a tengerbe. Azthiszem ezt hívják kacsázásnak, vagy lehet most mondtam hatalmas hülyeséget. Ahogy végignéztem a tengerparton, láttam a tüzet, a középiskolásokat ahogy boldogan beszélgetnek, és láttam Sam-et és a többieket, akik közelednek felém.
 - Te itt egyedül? - Sam kérdően nézett rám.
 - Igen. Dobáltam pár kavicsot a tengerbe. Jó móka... főleg ha sokat pattan.
 - Szóval kacsáztál. Verseny? 
Sam, Quil és Embry hirtelen mellettem termettek. Minnél laposabb köveket kerestek és kezdődhetett a verseny.
 - Hééé, te nem is tudsz játszani. - ordította Quil Embry-nek.
 - Inkább magadra figyelj Quil, nagyon gyenge vagy. - Embry és Quil imádták húzni egymás idegeit.
 - Kész, vége. Szerintem Jake győzött. - Jelentette ki Sam. 
 - Számoljuk össze, hogy kinek mennyi volt a legtöbb... - javasoltam.
 - Nekem 3... - Quil hirtelen elszégyelte magát. Ő tényleg nem tudott kacsázni.
 - Haha, nekem 6. Quil mondtam, hogy gyenge vagy! - Embry majdhogynem röhögőgörcsöt kapott.
 - Nekem 5 volt a legtöbb. - Sam érett hangja megtörte Embry jókedvét, és hirtelen komoly fejet vágott.
 - Akkor azthiszem tényleg én győztem! Nekem 7 volt a legtöbb. - Büszkén felálltam egy sziklára, és olyat mosolyogtam a többiekre, hogy majdnem szétszakadt a szám.
 - Egészen addig amíg bele nem löklek a vízbe, Jake. - hallatszott Quil hangja. Nagyon formájában volt.
Közben visszatértek Belláék, Quil visszament a kiszemelt csajhoz, akit azthiszem Jessicának hívtak. Vagy Lauren-nek? Nem emlékszem. Sam is visszament Mike-ékhoz, Embry pedig vele tartott. Én egyenesen Bella felé vettem az irányt.
 - Bella, most bizonyosan szomorú vagy, hogy Edward nem jött el a randira... - szólalt meg az egyik barna hajú lány. Na ő volt Lauren, ha jól emlékszem.
 - Milyen randi? - ugrott fel hirtelen Mike.
 - Bella elhívta Edward-ot, de ő nemet mondott. Micsoda kár... - folytatta Lauren.
 - Udvariasságból... ennyi. - Magyarázkodott Bella.
 - A Cullen-ék nem jönnek ide. - szólat meg komoly hangon Sam. Senki sem kérdezett vissza, mindenki felfogta, hogy a Cullenéknek semmi keresnivalójuk itt.
 - Nincs kedved sétálni egyet, Jake? - Hirtelen Bella felémfordult, és kilesett a szempillái alól.
Én azonnal felugrottam, és indulhattunk is. 
 - Hány éves is vagy Jake?
 - Most múltam 15 éves. 
 - Én vagy 16-nak néztelek. Sokkal érettebbnek tűnsz!
 - Igen, picit magasabb vagyok a koromhoz képest! - Büszkének éreztem magam arra, hogy Bella többnek nézett mint 15.
 - Aztán hogy-hogy Te is itt vagy?
 - A fiúkkal 2-3 hete megbeszéltük, hogy lejövünk a partra. Kicsit meglepődtem, hogy ti is itt vagytok, de végülis én örülök neki. - Elnéztem a James-part felé. Tudtam, hogyha Bellára nézek vagy elbotlok valamiben, vagy nekimegyek egy kilógó faágnak.
 - Miért mondta azt a barátod, hogy a Cullenék nem jönnek ide?
 - Feltűnt, igaz? - Reménykedtem, hogy a kérdést nem feszegeti tovább.
 - De mégis miért? Nem értem...
 - Erről nem szabadna beszélnem, Bella.
 - Ó kérlek Jake, nem mondom el senkinek! - Bella rámmosolygott, én pedig nem tudtam ellenállni neki.
 - Bírod a rémtörténeteket? - Biztos ami biztos alapon jobb, ha megkérem, mielőtt visingatva rohanna át az egész parton.
 - Egyszerűen imádom őket! - Bíztató pillantást vetett felém.
Leültem egy uszadékfára, vártam, hogy Ő is ezt tegye, majd belekezdtem.
 - Ismered a quilete legendát? Arról, hogy honnan származik a törzsünk?
 - Nem. - ismerte be Bella.
 - Van egy csomó legendánk. Az egyik az, hogy mi a farkasoktól származunk, és hogy a farkasok még ma is a testvéreink. - Elmosolyodtam. - A törzsünk törvénye tiltja, hogy farkast öljünk. Aztán van még egy legenda a hidegekről... - Elhalkultam.
 - A hidegekről?
 - Igen. Van egy pár régebbi legenda, meg persze vannak újabbak is. Az egyik a dédapámmal történt meg -aki a törzs elöljárói közé tartozott- aki szerződést kötött velük, hogy ne tegyék be a lábukat a mi földünkre. Egyébként az apám is egy előljáró a törzsben. A hidegek a farkasok természetes ellenségei. Vagyis nem a farkasok ellenségei, hanem az olyan emberré változott farkasoké, mint az őseink voltak. Vérfarkasoknak is nevezik őket, ha így jobban megérted.
 - És a vérfarkasoknak... vannak ellenségei?
 - Csak egy.
 - A hidegek mindig is az ellenségeink voltak. Mondjuk az a csapat, akivel a dédapám találkozott másmilyen volt. Ők nem vadásztak úgy, ahogy a fajtájuk szokott, így állítólag nem jelentettek veszélyt a törzsünkre. A dédapám így fegyverszünetet kötött velük, miszerint ha nem teszik be a lábukat a földünkre, akkor mi nem áruljuk el őket a sápadtarcúaknak.
 - De ha nem veszélyesek... akkor miért ez az egész?
 - Ők akkor is veszélyt jelentenek az emberekre Bella! Bár ők civilizáltabbak, mint a klán volt, de ez nem jelenti azt, hogy nem veszélyesek. Sose lehet tudni, hogy mikor vesztik el az önuralmukat.
 - Mit értessz azon, hogy civilizált?
 - Ők nem vadásznak emberekre, hanem beérik az állatokkal.
 - Na és a Cullen család is hasonló, mint amikkel a dédapád találkozott? - Kérdezte közömbös hangon Bella.
 - Nem. - a drámai hatás kedvéért tartottam egy kis szünetet. - Ők ugyanazok!
Bella arca hirtelen megfagyott, azt hiszem még sem bírja ezeket a rémtörténeket. De én folytattam:
 - Azóta már többen vannak. Van egy új nő meg egy új férfi köztük, de a vezetőjük, Carlisle, ő már a dédapám korában is emlegetett 'szamár' volt.
 - Mik ők igazából? Kik ezek a hidegek?
Sötét mosollyal Bellára néztem, majd kimondtam.
 - Vámpírok.
Bella tiszta libabőr lett, én pedig hirtelen azthittem, hogy sokk alatt van.
 - Bella, jól vagy? Libabőrős lettél.
 - Hatásosan tudsz mesélni, Jake..
 - De ez egy hatalmas hülyeség. Egyáltalán nem csodálkozom, ha apám megtiltotta, hogy akárkinek elmeséljem! Szóval te se add tovább, sőt, inkább felejtsd is el.
 - Magammal viszem a sírba, Jake, nyugodt lehetsz.
 - Tényleg ne meséld el senkinek se Bella. Apám így is kivan akadva amiatt, hogy pár ismerősünk be sem megy a kórházba, amióta dr. Carlisle ott dolgozik... Most biztosan azt gondolod, hogy milyen sok babonás bennszülött él La Push-ban...
 - Nem, inkább azt gondolom, hogy tényleg nagyon jól tudsz rémtörténeteket mesélni!
 - Király!
Teljesen besötétedett, biztosan van vagy 9-10 óra.
 - Én lassan megyek, Jake. Örülök hogy láttalak, és köszi, hogy elmondtad.
 - Nincs mit, de tudod, titok! Jóéjt Bells.
 - Szia Jake.
Lassan Belláék szedelődzköttek és elhajtottak. Én, Quil, Embry és Sam pedig hazafelé sétáltunk. Nem volt kedvem most senkihez, olyan nyomott volt a hangulatom, hogy inkább nem hívtam meg magamhoz egyik fiút sem.
 -Sziasztok, srácok. - köszönt el Sam, majd eltűnt a kihalt utcán.
Közben Embry és befordult a saját utcájukra, Quil is hazaért, én pedig nemsokára otthon voltam. Idő közben eleredt az eső, szóval akármilyen szép nap is volt a mai, véget ért...

Oldal: 5. A Tengerpart
Twilight- New Moon - © 2008 - 2024 - ujholdnewmoon.hupont.hu

A HuPont.hu-nál a honlap készítés egyszerű. Azzal, hogy regisztrál elkezdődik a készítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat